Sörtúránk újabb állomáshoz érkezett, ezúttal a Jászai Mari téren jártunk a Fehér Gyűrű sörözőben. Diákként sokszor megfordultunk itt, ezért nagy öröm volt látni, hogy hat-nyolc év múltával is ugyanaz a pincérhölgy szolgált ki minket. (Még mindig nagyon csinos!)
A belső tér nem sokat változott, megmaradt a helyre jellemző osztott terek sokasága. A bejárattól - ami felett egy kínai fényfüzér (jaj!) hivatott becsalogatni a vendégeket - indulva balra és jobbra is kisebb-nagyobb helyiségek nyílnak, ahol kellemesen megbújhatunk egy meghitt baráti beszélgetésre. Szerencsére azért a pincérek elől nem tudunk elrejtőzni, így nem jelent különösebben nagy feladatot újabb és újabb sörökhöz jutni, a személyzet mindig jókor érkezett, felvette az új rendeléseket és elvitte az üres korsókat (ez utóbbit szerintem inkább elővigyázatosságból, nyilván volt már dolguk pár rutinos gyűjtővel :). Az asztalra kitett mogyoróval viszont vigyázni kell, a látszat ellenére nincs ingyen!
A sörválaszték első ránézésre kellemes, négyféle csapoltat tartanak, úgymint Arany Ászok, Dreher, Tuborg és Pislner Urquell. Mi ez utóbbit választottuk és sajnos komoly csalódás ért minket. Nyilván kézzelfogható bizonyíték hiányában és az ártatlanság vélelme alapján nem állíthatom büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, hogy vizezik a sört de azt merem állítani, hogy életem legrosszabb Pilsner-jét ittam! Már a hab is gyanús volt, az íz pedig állott zacskós levesre emlékeztetett. Mivel későre járt és sokan voltunk, letettünk arról, hogy átmenjünk máshova.
A borzalmas élményt megpróbáltuk egy (valójában több :)) kóser szilvával meg nem történtté tenni, de próbálkozásunk nem járt teljes sikerrel. Ekkor társaságunk több tagja az étkezésben látta a menekülési útvonalat. A kínálat bíztató volt, a legtöbben a csirkemájas-zsíros-lilahagymás kenyérre áhítoztak, de sajnos hiába mert “elfogyott”. (Egy komoly forgalmat bonyolító söröző hogyan lehet ennyire amatőr?) A kényszerű pótlásból származó toast viszont szép adag volt, de ez már nem vígasztalt minket.
A többi sörfajtával már nem is tettünk kísérletet és a záróra eljövetelekor unszolás nélkül fizettünk és elhagytuk a helyiséget.
Fehér Gyűrű Söröző
Cím: Jászai Mari tér 2-4.
Nyitvatartás: éjfélig (kedvesen de határozottan)
Árak: 350.- Ft-tól