Érdekességek a sörvilágból

Rokonok söre - avagy tényleg borissza nemzet a magyar?

Sörlap.Hu | 2011-02-01 16:38:33

Berecz András budapesti népdalénekes és mesemondó jól ismert mindazok körében, akik szeretik az ízes beszédet, kultúránk egyik legnagyobb kincsét, a magyar népmesét, és a népi dalokat, énekeket. Kedves dalai és meséi a honát kereső és a nagyon szerelmes ember gondolatait hordozzák - s inkább felnőttekhez szólnak. Berecz András azonban nem csupán szórakoztat, de egyben tanít is. A 2001-ben megjelent "Rokonok söre- csuvas népköltészet" című könyvében, valamint a 2009-es keltezésű "Csuvas sördalok" lemezén a magyarral rokon csuvas nép sörös kultúrájába vezeti be az érdeklődőket. De lássuk, hogyan is fogalmaz kiváló művészemberünk:

Már régóta nem csak "boros nép" vagyunk, sőt a hiedelemmel ellentétben "eredetileg" sem, mégis a seritalt nálunk némaság övezi. A magyar hagyomány a sör közelében feltűnően elhallgat. A sörről alig dalol, nem mesél, köszöntő szavakat mellé nem használ, nem ünnepli. Torkunk hűséges hozzá, szívünk jó ideje elfordult tőle, pocakunk várja, a nyelvünk félreáll előle. Pedig egészen biztos, hogy amit ittunk, arról daloltunk, és meséltünk is valamikor. Táltosaink is ihatták, a szellemeknek is kínáltuk. Az ilyesmit nehéz szó nélkül hagyni. Még bújdosó Mikes Kelemen is Erdély határán, hogy haza gondolt volt, a zágoni sert emlegette mint jó, otthoni ízt! Szívére a honvágy, nyelvére a székely ser drága emléke egyszerre futott:

"Elég a, hogy ha Erdélyt meg nem láthatom is, de a köpönyegit meg látom, mert az erdélyi Havasok mellett menyünk el. Ha Zágonban sert nem ihatom is, de iszom a Bozza Viziből."

A honfoglalás előtt, és azután is sörkedvelő magyar nép emlékét, költészetét saját söréről egyre jobban eltakarta a házi sernevelést tiltó számos középkori rendelkezés, meg a bor. Amaz, mint Erdélyt a Havasok, emez, mint gazdáját a köpeny. Az idehaza is német típusú ipari sörgyártás és a világosi (vagy aradi) "koccantás" pedig kicsi híján a nyomokat is eltüntette. És habár Erdélyben, Moldvában még ma is készítenek régi fajta mézes, olykor cukros házi sört, alig maradt róla más emlékünk, mint néhány, a bolgár-törökben is meglévő szó és a bolgár-törökével rokon szó: sör, komló, ill. árpa, rozs.



A csuvas népköltészetnek már "első, sajátos megnyilvánulásá"-ból is kiolvasható, hogy sör nélkül nem lenne élet az élet. Ez az esküszöveg egy 985-ben megírt orosz krónikában maradt fenn. Benne a csuvasok volgai bolgár elődei az oroszokkal kötött békét erősítik meg:

"Ha a béke tartós nem lészen, olvadjanak meg minden kövek, süllyedjen alá minden komló!"

"Kőből vár, komlóból sör lesz. Egyik testet, másik lelket véd. Ahogy nélkülük nehéz az élet, úgy mostantól béke nélkül is az legyen!" Többek közt és körülbelül ez lehet a jelentése.

A csuvas nép szertartásosan tisztelte a söréhez elengedhetetlenül szükséges komlót. "Eskütételkor e növénynek tettek fogadalmat, Komló-istenük is volt." A levélre tekeredő komló varázserejű képe egy ráolvasó imádságban az elhidegült házasok összemelengetését szolgálta még a közelmúltban is (Komló szára csavarodik), dalaikban a komló ma is a menyasszony (Kerti komló), a rokonság, az összetartozás és összetartás jele (Nem mennék én). Érthető hát, miért jó a csuvasoknak, ha új, saját címerükön ott látják a komlót.

És így már "érthető" a másik kétfejű sas is, a cári. (Oroszország címerállata, akárcsak a Habsburgoké: kétfejű sas.) Csuvasföldre röpülve ha egyik csőrét az piszkálta, hogy a kő nem olvad, a másik csőrét biztosan az, hogy égig ért a sok kerti komló. Ettől nem szárnyalhatott! Figyelmes védence, a hódító cár, mindenesetre úgy megadóztatta a csuvas komlót, és azt olyan könyörtelenül be is hajtotta, hogy az kertjeikből hosszú időre kipusztult. Észrevehette sasszemével hogy a csuvas sör körül valami gyanús, nemkívánatos! Amekkora sereggel földet foglalt, akkora népismerettel lelket is igázott. Két fejre való gond ez: kő kövön, komló kertben ne maradjon; a test és a lélek pusztuljon!



Azért hogy minden komló mégse "süllyedjen alá", és hogy legalább szellemeiknek jusson sör, a csuvasok titokban az Ádal folyó szigetvilágába menekítették át ünnepeik főszereplőjét. Ott már a senki földjén volt, adóhatáron túl. Az adóellenőröknek azt mondták: vadkomló, semmi közük hozzá, magától terem! Éjszakánként pedig beeveztek a szigetekre, úgy gondozták, szüretelték, és ünnepelték. Csöndben és sötétben.

Hagyományos sernevelésük igen régies. A miénk is ilyesmi lehetett, legalább is közelebb állhatott hozzá, mint a mostanihoz. A csuvas földön századelőn kutató Mészáros Gyula írja:

"A sört maga a gazda főzi rozsból meg árpamalátából komlóval, ünnepi alkalmakkor mézet is tesznek belé, hogy jobb íze, meg erősebb alkoholtartalma legyen. Egyébiránt igen kellemes ízű, élvezhető ital, a csuvasoknak híres nemzeti itala, épp úgy, mint a kirgizeknél az erjesztett kanczatej."

A csuvas ember egész életét végigkíséri Komló-isten gyermeke, a sör, születéstől-halálig, ünnepeken és hétköznapokon. Ünnepeik között jó néhány söráldozati szertartás található: "Sör áldozata", "Leánysör", "Virágoskender-sör", "Gabonaszárító csűr", "Jószág-sör", "Kos-sör" ünnepe... Fehérló-áldozatkor is kizárólag csak sört ittak a századelőn.



Ha a csuvas embernek meglódul a lelke, akár egy egész este, egyhuzamban rokonairól dalol, rokonságát köszönti. Ezt akkor is megteszi, amikor nem is csak úgy, saját magától, hanem forró, mézes sörétől lódul egy jó nagyot, féktelen jókedvében! A rokoni összetartást megszámlálhatatlan eleven hasonlatba, rengeteg költői képbe tömöríti. Így születik a sördal. Ebbe a műfajba ? mint valami díszes menyasszonyi ládába, királyi kádba - tengernyi kincset halmozott fel.

Ha a dalolást a csuvas ember a susogó nádtól tanulta (A dal), első leckéi közt lehetett a mélyen szemlélődő és szemléletes sördal is. Hogy felépítése egyszerű, hogy sokszor együtt ide-oda hajlongva dúdolják, és hogy csoportban él igazán, az még a "mester" közvetlen hatása, ám azzal, hogy a világon minden jóról és szépről az atyafiság jut eszébe, messze meghaladta mesterét.

A csuvas dallamok a magyar zenei nevelés alapkövei lettek. Kodály fontosnak tartotta, hogy a csuvas dallamvilág még gyermekkorban kerüljön elénk, a zenei hallás és zenei anyanyelv kialakulásakor, a zeneolvasás megtanulásakor. A fülbekérődző fővárosi ízlés rohamai ellen "rokon hangokkal" tartott pajzsot a magyar iskolások elé. Csuvas húrt is pendített, hogy a magyar dal tisztán zengjen. A 100 mari mellett 140 csuvas éneket fogadott fel, hogy ezek az új magyar diákságot a mindig meg-megújuló idegenfülűségtől saját zenei műveltségéig elkalauzolják. Budapest és Gyergyó közt csuvas fából is hidat vert.

Kapcsolat